Díjak:
Bloom Main Award -
A szekció fődíja, mindhárom, csak Bloom szekcióra vonatkozó díjhoz hasonlóan, a hét film közül választja ki az ötfős zsűri
Outstanding Performance -
Kimagasló alakítás díja, a szekció bármely filmje bármely szereplőjének vagy szereplőinek odaítélhető
Outstanding Artistic Achievement -
Kimagasló művészi hozzájárulás díja, a rendezőn és a színészeken kívül bármely stábtagnak vagy stábtagoknak odaítélhető díj
színész, író, producer
2000 óta számos film, színházi előadás, performansz és hangjáték alkotója, íróként, színészként és producerként dolgozik. Hajdu Szabolcs Macerás ügyek cimű filmjének főszerepében debütált 2000-ben, melynek társirója is. Több mint húsz éves alkotói együtműködésük alatt a rendező számos nagyjátékfilmjében játszott főszerepet. Kreatív producere és főszereplője az Ernelláék Farkaséknál című filmnek, amely 2016-ban elnyerte Karlovy Vary Filmfesztivál fődíját. Társírója és főszereplője az Obiectiva Theodora hangjátéknak, amely 2020-ban Kortárs Dráma Díjat nyert. 2023-ban flush the system címmel önálló pop-up fotókiállítása nyílt. A Freeszfe filmszínészképzés koncepciójának megalkotója és osztályvezető tanára (2023/24), oktat a budapesti Metropolitan Egyetemen és a marosvásárhelyi Színművészeti Egyetemen is.
színművész
Jászai Mari-díjas színművész, érdemes és kiváló művész. Pályáját a kaposvári Csiky Gergely Színházban kezdte, ahol legendás előadások meghatározó alakja lett. Később a Katona József Színház alapító tagja, számos ikonikus szerep megformálója színpadon és filmen egyaránt. Olyan rendezőkkel dolgozott, mint Szász János, Makk Károly vagy Fehér György. Művészetét mély emberismeret, finom humor és kivételes hitelesség jellemzi.
képzőművész, filmrendező
2014-ben végzett a Magyar Képzőművészeti Egyetem festő szakán, majd 2016-ban művészetterápiát tanult a Pécsi Tudományegyetemen. 2024-ben ACAX-ösztöndíjjal kezdte Violence of Freedom című interdiszciplináris projektjét New Yorkban, az RU és a TMU támogatásával. Műveit 2010 óta számos hazai és nemzetközi kiállításon mutatták be. A Várfok Galéria (HU) és a Galerie Isabelle Lesmeister (DE) képviseli. Első nagyjátékfilmje, a Csuja Lászlóval közösen rendezett Szelíd a Sundance Filmfesztiválon, esszé-dokumentumfilmje, a Beauty of the Beast pedig a Sheffield DocFesten debütált 2022-ben.
rendező,
egyetemi tanár
A Budapesti Műszaki Egyetem elvégzése után (1974) a Szinház és Filmművészeti Főiskolán szerzett film és tv-rendezői diplomát (1984), tanára Fábry Zoltán volt. 1984-88-ig a Balázs Béla Stúdió vezetőségi tagja. Az Overdose és A barátkozás lehetőségei rendezője.
Független filmrendezőként, forgatókönyvíróként és szinészként dolgozik, számos film dramaturgja éa konzultánsa. Dokumentumfilmeket, hosszabb és rövidebb fikciós filmeket, televíziós magazinokat, referenciafilmeket és reklámokat rendez. Az ELTE-n kívül tanít a Színház és Filmművészeti Egyetemen, Balázs Béla-díjas.
operatőr
Pálos Gergely nemzetközileg elismert operatőr, számos rangos nemzetközi fesztiválon bemutatott film képi világáért felel. Roy Andersson számos filmjének (Történetek a végtelenségből, Egy galamb leült egy ágra, hogy tűnődjön a létezésről, Te, aki élsz) volt operatőre, legutolsó munkája az Enyedi Ildikó rendezésében készült Csendes barát. A BIFF zsűrijének tagjaként szakmai tapasztalatával és vizuális érzékenységével segíti a legjobb alkotások kiválasztását.
Díjak
Debated Choice -
A BIFF Campus programban részt vevő diákok ítélik oda a kritikusok zsűrijének vitája alapján
Közönségdíj -
A közönségszavazás alapján odaítélt díj (Bloom szekcióval közösen)
újságíró
Film- és médiaszakos diploma után újságíróként kezdett dolgozni, szabadúszóként a kreatív ipar sokféle területét bejárta. Volt például a régi Origo, a Magyar Narancs, a VS.hu, a hvg.hu vagy a Kreatív munkatársa, dolgozott a Trafó és a Bánkitó Fesztivál csapataiban.Foglalkozik médiatudatosság oktatással és kultúraszervezéssel. Jelenleg is többfelé publikál, a hvg360-on követhető például kulturális hírlevele. Régi önkéntese az itthoni improvizatív zenei szcénának a JazzaJ stábjában.
újságíró
Kersner Máté a Telex újságírója, a Telex After rapzenei adásainak szerkesztője, a Wavy hiphopzenei kollektíva egyik kreatívja, vizuális alkotó. Fő profilja, a zenei és popkulturális témák mellett gyakran ír filmkritikákat, az újságírás mellett videózással, fotózással is foglalkozik.
filmkritikus
2015 óta a Filmhu újságírója, szerkesztője, podcast-műsorvezetője, a Filmvilág folyóiratban is jelennek meg írásai. Diplomáját az ELTE Filmelmélet-Filmtörténet mesterszakán szerezte, dolgozott a Friss Hús Nemzetközi Rövidfilm Fesztivál és a Budapesti Klasszikus Film Maraton csapatában is. Rendszeresen részt vesz egyéb hazai és nemzetközi filmfesztiválokon, budapesti filmes események és vetítések szervezésében.
újságíró
filmkritikus
1970-ben született Szolnokon. 1994-ben végzett Szegeden a Juhász Gyula Tanárképző Főiskola angol szakán. 1998 óta a Filmvilág munkatársa. 2006-ig filmtörténetet tanított az esztergomi Vitéz János Tanítóképző Főiskolán, és műfaji filmes kurzusokat tartott az ELTE filmelmélet és filmtörténet szakán, valamint kortárs filmtörténetet oktatott a Színház- és Filmművészeti Egyetemen. Filmes tárgyú írásai a Filmvilágban, a Metropolisban, a Café Bábelben, az Enigmában, a Médiamixben, a Mozinetben, a Filmtettben, illetve tanulmánykötetekben jelentek meg. Önálló könyvét Kult-comics – Válogatott képregényes írások címmel 2007-ben adták ki. 2000 óta fordít szépirodalmat (Harcosok klubja, Angyalszív, Jelentések) és filmes tárgyú szakkönyveket (Út a Paradicsomba - A Francis Ford Coppola-sztori).