Amikor a sors úgy hozza, hogy a belfasti tanár JJ megismerkedik a helyi drogelosztó tinédzserekkel Naoise & Liam Óg-al, egy valószerűtlen hip-hop sikertörténet születik. A Kneecap néven, írül rappelő srácok hamarosan az anyanyelvük megmentéséért indított polgárjogi mozgalom valószínűtlen vezéralakjává válnak. A triónak azonban először le kell győznie a rendőrséget, a paramilitáris erőket és politikusokat, akik megpróbálják elhallgattatni dacos hangjukat – miközben anarchikus életfelfogásuk gyakran saját maguk legnagyobb ellenségeivé teszi őket. Ebben a szex, drogok és hip-hop mámorában úszó életrajzi filmben a zenekar tagjai az Oscar-jelölt Michael Fassbenderrel a fedélzeten önmagukat játsszák, és globális kiáltványt fogalmaznak meg az anyanyelvi autonómia örökségvédelmében.
Rich Peppiatt író és rendező, aki filmes-, televíziós- és reklámfilmrendezőként egyaránt dolgozik. Debütáló narratív játékfilmje, a Kneecap világpremierje a 2024-es Sundance Filmfesztiválon tartották, ahol ez volt az első ír nyelvű film, amelyet a fesztiválon játszottak, emellett pedig elnyerte a közönségdíjat is. Miután a filmet többek között az SXSW, a Tribeca és a Karlovy Vary fesztiválokra is beválogatták, a Galway Fleadh fesztiválon hazatért Írországba, ahol a legjobb ír film díját nyerte. A Kneecap már hivatalosan is Írország nevezettje a 2025-ös Oscar-díjra. Peppiatt egyébként első dokumentumfilmjét, a One Rogue Reportert a 2014-es National Film Awards-on a legjobb független kategóriában jelölték, és a Netflixen elérhető világszerte. 2018-ban két rövidfilmmel debütált Backseat Driver és Grounded címmel, amelyek több tucat nemzetközi fesztiválon zsebeltek be díjakat.
angol és ír
magyar